Pages

Wednesday, December 4, 2013

Halleves másként


A monda szerint Kossuth Lajos nem tudott inni a Tiszából: amikor megmerítette a kalapját, hogy igyon, a kalapban mindig fickándozott két - három hal.
Megelehet, ez regényes túlzás: de tény, hogy régebben mi, magyarok sokkal több halat fogyasztottunk. Manapság ritkán kerül asztalra a ponty - jóformán csak karácsonykor, még ritkábban a harcsa, a csuka vagy akár a keszeg.
Pedig egyetlen pontyból is kiváló ebéd készíthető az egész család számára, és egész halat venni gazdaságosabb is, ha vállaljuk a tisztítást. És van alternatíva a szokásos halászlé - rántotthal páros mellett! Két receptet ajánlok: halleves fehérborral és natúr halszelet, vajban.

Halleves fehérborral

Hozzávalók
Egy halfej, belsőség (ha van a halban ikra vagy tej), farok és apróbb szeletek; egy evőkanál olivaolaj, 3 dkg vag, egy fej vöröshagyma, két sárgarépa, petrezselyem gyökér vagy pasztinák, egy kiskanál liszt, só, bors, tárkony, babérlevél, koriander, 2-3 dl fehérbor, 1 dl tejszín vagy tejföl, egy citrom.

Elkészítés
Az oliva olajban megolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát (fokhagymát és pórét is adhatunk mellé), hozzáadjuk a vékony karikára vágott zöldséget, együtt megpiríjuk. A hallevesben nagyon jól érvényesül a pasztinák! Amikor a hagyma megfonnyadt és a zöldség megpirult, hozzáadjuk a koriandert és a borsot, majd a kis kanál lisztet. Felöntjük vízzel, és beletesszük a megtisztított halfejet és a hal farokrészét (az uszony nélkül). 35-40 percig főzzük, amíg a halfejből a csontok könnyedén kivehetők nem lesznek. Akkor a fejet és farokrészt kivesszük egy tálra, és a használható halhúst lefejtjük, majd vissszatesszük a lébe. Ismét felforraljuk. Forráskor hozzáadjuk a bort és a belsőséget, a halszeleteket. Még 3-4 percig főzzük, amíg a halszeletek is megpuhulnak, de nem esnek szét! Hozzáadjuk a tejfölt vagy tejszínt, még egyszer felforraljuk, majd belecsavarjuk a citrom felét. Egy-egy citromkarikával tálaljuk. Nagyon tartalmas, mégis könnyű étel, téli estéken kiváló, karácsony este is!

Halszeletek vajban

A ponty szebb szeleteit félrerakom, vajban kisütöm. Nagyon egyszerűen, könnyen megvan. Serpenyőben megolvasztom a vajat, kisebb lángon az előre sózott, borsozott halszeletek mindkét oldalát megsütöm. A vékonyabb halszelet 4-5 perc alatt átsül. Ha sültebben szeretjük, fedővel le lehet az első 2 percben takarni. Önmagában, citrommal nyakonöntve is nagyon finom, de kapormártással, gombamártással is kiváló.

Friday, November 29, 2013

Sietve távozzál!

Sieve távozzál, de csak ha a sínek közé estél, vagy magadtól mentél oda. De előbb: hol voltam kirándulni.
Egy helyen, ahol a helyiek azt tapasztalták, sok ember szemetel, kivéve az "endes" emberek.


















Az ilyen helyekre, ahol mások szemetelnek, de én nem, általában autóval jutok el, mert a vonatközlekedés mifelénk nehézkes. A MÁV többnyire a peronra celluxozott cetlikkel próbálja frissíteni a menetrendet, és közölni egyéb információt, tőle telhető udvariassággal. Ennyire tellik nekik:

Gyakran nehéz eldönteni, mihez képest módosítják a menetrendet, és hogy mikor is figyeljem az állomáson kifüggesztett cetliket.






















Ehhez képest az autós közlekedés stresszmentes, még az olyan környéken is, ahol nagy a veszélye, hogy elvetemült turisták szarvasokat csiklandoznak, és a megvadult állatok az autó elé vetik magukat.















Egy zarándokot persze még egy megcsiklandozott szarvas sem állíthat meg, ha Szent Mázához igyekszik. Én nem nézem az RTL klubbot, úgyhogy nem ismerem meg, ha szembejön velem a tiszteletreméltó gyógyító















Visszatérve az utazásra, a MÁVnak nem volt mindig ilyen rossz a modora, amint arról az alábbi tábla tudósít.



Tuesday, August 20, 2013

Zöldségleves franciásan és kecske curry szőlővel


Íme két, tetszés szerint alkalmazható, variálható és lokalizálható recept – az ünnepi, Szent István napi asztalról.

Zöldségleves franciásan
Hozzávalók: 1 evőkanál olivaolaj, 3-4 dkg vaj, tisztított, néhány gerezd fokhagyma, nyers zöldségek (répa, gyökér, fejtett bab, zöldbab, zöldborsó, karalábé – ami épp időszerű), csapott evőkanál liszt, só, koriander, tárkony, őrölt színes bors (vagy fekete bors), kevés pirospaprika, petrezselyem zöldje, 1 tojás sárgája, 1 dl tejföl, 1 dl fehérbor, víz.
Az olivaolajban felolvasztom a vajat, kicsit megkapatom a foghagymát, hozzáteszem az őrölt fűszereket, épp csak megfuttatom, majd a lábosba teszem az idénynek megfelelő, apróra vágott zöldséget. Fontos, hogy a zöldséget az olajban oldott fűszerekben kicsit megforgassuk. Amikor a zöldség kicsit meg „megkap”, kevés liszttel megszórom, bekeverem. (A sűrítést így oldom meg, egyedül a fejtett bablevest habarom.) Egy-két perc kevergetés után annyi vízzel oldom fel, amennyi bőven eleppi, egy főre ált. egy bögre vizet számítsunk. (A sűrű levest szeretjük.) Főzöm, amíg a zöldség megpuhul, közben – ha van – zöld fűszerekkel kiegészítem (apróra vágott tárkony, petrezselyem, esetleg majoranna, egy kis lestyán, de a sárgarépa és pasztinák szép leveleit is hozzáadom). Amint a zöldség megpuhul, egy tojás sárgáját kikeverem a tejföllel és a fehér borral, hozzáadom, 2-3 percig forralom.
Egész éveben adható étel, minden idény szerinti zöldséggel készíthető.


Kecske curry (curry goat) szőlővel
Idegen hangzású étel, pedig benne a mi paprikásunk ősét, de legalábbis rokonát tisztelhetjük.
Ha nincs fiatal kecskehús (nálunk, mivel a szaporulatot szelektálni kell, a kecske őszig fő húsforrás), akkor birkával, vaddal, marhával és sertéssel is helyettesíthető – az ízvilág természetesen ennek megfelelő lesz.
Hozzávalók: 1 kg kecske apróhús, olivaolaj, két nagy fej hagyma, zöldpaprika, fokhagyma, paradicsom, egy nagy fürt szőlő, só, koriander, curry, őrölt színes bors (vagy fekete bors), kevés pirospaprika, petrezselyem zöldje, majoranna, szurokfű (oregánó), orvosi zsálya, (vagy zsálya helyett kakukkfű és néhány levél tárkony), 1-2 dl fehér vagy vörös bor, víz.

A jó fűszeres hús alapja: az érlelés. Egy nappal készítés előtt az apróra darabolt kecskehúst finomra vágott fokhagymával, hagymával, zöldpaprikával, felcikkezett paradicsommal, sóval, borssal, korianderrel és a curry, valamint az olivaolaj felével és egy deci borral bekeverjük, és egy üvegtálban hideg helyen (hűtőszekrényben) helyezzük el. Ha szeretjük, adhatunk hozzá orvosi zsályát, igen jó, erőteljes íze miatt igen kedvelem; de fűszerezésben zöld fűszerekkel bátran kísérletezhetünk! A húst 24 óráig állni hagyjuk, néhány alkalommal megkeverjük.

A borral kapcsolatban megjegyezném, hogy főzéshez mindig fehér bort használok – a vörös bor színanyagai miatt kedveltebb, de az étel savanyítására a fehér borok kiválóan megfelelnek. Egy fontos: főzéshez se használjunk olyan bort, amelyet nem szívesen kortyolnánk...
A jó fűszeres hús alapja az érlelés, a titka pedig: a fűszerek megkapatása. Az olaj másik felében megkapatjuk a curry másik felét és a pirospaprikát, majd 1-2 perc után lágyan a lábosba helyezzük az előkészített húst. Én a húst olajban a fűszerekkel együtt 5-15 percen keresztül pörkölöm, a paradicsomot, a leszemezett szőlőt ez után adom hozzá. A hús és paradicsom leve általában elég ahhoz, hogy az étel mindig lében rotyogjon, vizet nem adok hozzá – ha a lé elfő, egy kis borral pótlom.
A kecskehús úgy jó, ha sokáig fő (2-3 óra), amikor már rostjaira foszlik. Fél-egy órával az étel elkészülte előtt hozzáadom a maradék zöldfűszereket (igény szerint, a kerti herbáriumból.)
A szaftban a növényi részek maradéktalanul eltűnnek (a paradicsom héját kihalászom), 2-3 óra után sűrű, tartalmas levet kapunk.
Ez is nagyon jól alkalmazható „idényétel” - augusztustól októberig szőlővel édesítem, de minden évszakban a megfelelő, időszerű ízesítését kapja. Az alaplé ízét a curry adja, de nálam erőteljes a zsálya vonal, a fűszereket gyakran ehhez igazítom, a zsálya nagyon jól ellenpontozza a szőlő mustos aromáját. Tejföllel, salátával, ecetes savanyúsággal is tálalhatjuk.

Friday, September 7, 2012

Bicycles Tranquil garden exhibited

 
Szilágyi-Nagy Ildikó, Tranquil Garden, Bicycle 1., 2010, date of developing: 2011, 15x15 cm, Ilford photographic paper
 
Tranquil Garden, Bicycle 2., 2010, date of developing: 2011, 15x15 cm, Ilford photographic paper

 
Tranquil Garden, Bicycle 3., 2010, date of developing: 2011, 15x15 cm, Ilford photographic paper

 
           
I have been taking this series of still lifes since 2009. This summer began for me with a group exhibition, where 3 of my photos, together with some of my poems, were exhibited. The title of the exhibition was "I came by bus number 7". Bus line 7 is one of the most crowded public transportation facility of Budapest. Why not to choose a bicycle instead?

Advertisement of the exhibition



Sunday, June 10, 2012

In the mood for light - Sunflower mikro-greens (napraforgó-fű)

Spring salad with sunflower micro-greens, photo: Szilágyi-Nagy Ildikó
I always wanted to know to where sunflowers look at night. Last summer I made a trip at night to the closest sunflower field. There was a huge number of mosquitoes waiting for torturing me, but I persistently marched towards the sunflowers. Even an enormous number of mosquitoes attacked. The flowers themselves looked to the East. They seemed to turn back quite quickly after sunset! They must have waited for the new day eagerly.
Sunflower micro-green, photo: Szilágyi-Nagy Ildikó 
Sunflower micro-green, photo: Szilágyi-Nagy Ildikó
     I was really keen on sprouting a year ago, and began to study various methods. They are all based on sprouting trays, of course, and on a lot of numbers. How long you have to do and what. As I have dyscalculia disorder, and I dislike producing too fussy things in my kitchen, I understood I would probably never sprout myself.
At the end of the winter I changed my mind. When the sprouts went into little plants, they made me realize I am fond of mikro-greens. Sunflower is grown in tons in Hungary for it's oil. Most of Hungarian people use sunflower oil for cooking.
Sunflower micro-green, photo: Szilágyi-Nagy Ildikó 
The seeds make a traditional snack, szotyola or szotyi. My grandmother likes buying sunflower seeds in their hulls, because she likes peeling them. I bet we peeled millions of sunflower seeds when I was a young girl!
Sunflower micro-greens, photo: Szilágyi-Nagy Ildikó 
Now I am used to planting sunflowers as mikro-greens. They are delicious and they grow quickly in the windowsill.
Meanwhile I prepared my fourth tray of sunflower mikro-greens, other young plants began to grow in the greenhouse. We didn't plant them all into the garden, so we obtained several kind of young salads, which, together with the sunflower mikro-greens, made our first fresh greeny salad of the spring.
Spring salad with sunflower micro-greens, photo: Szilágyi-Nagy Ildikó 

Tuesday, June 5, 2012

About The Prágai Backyard Garden


I really think that here, in Hungary the backyard garden is the best answer to the provocation called ’world crisis’.  We have great opportunities to grow greens, our soil is great, thus the best thing we can do to improve our life standard is to dig up the lawn around the house or break the concrete in the backyard garden. You can easily do that in a suburb. And if you are so lucky to live in the country grab somehow a piece of land around your cottage.
First investment: buy a spade. A barbarian thought it might appear to grow salads, roots or cabbages instead of evergreens or flower-beds. However, producing finely looking vegetable beds is really a kind of temptation, it trains our creativity and the result might be stunning. What is more, the green loads pouring into our kitchen might uplift our spirit. Well, creating a deep vegetable bed needs an input. It is hard work. I have already been writing about deep vegetable beds, offering a short but practical guide. My experience is that this method is the most effective way of our home veg production .
Gardening, especially in the beginning, is undoubtedly tiring. Just one piece of advice: don’t give up in the beginning! You will see more and more outcome of your work as years pass. And this is only the practical side. You will live in harmony with your ideas and Mother Nature herself, you can help our Planet to survive, and you can feed your beloved with quality home food. Food production in the average agricultural industry – namely, farms – would not offer opportunities for the future. We could see in the film The farm of the future that agriculture production consumes 10 joules fossil energy to produce one joule food product. This is a waste, and this is not sustainable.
And you can see that fossil energy is getting more and more expensive. If you think that over, you will admit that traditional farming, based on sustainable energy, especially on human work and animal power, can open a new dimension again. For me, it is definitely a solution. I love gardening and I have been practicing it for 21 years, I love cooking and I do appreciate fresh, home-made food.  So, that is the point! I started with a backyard garden, I went on with a tiny vineyard, and I bought a bigger one this in the picturesque region of the Velencei lake, on the Pázmánd hill with a neglected cellar, and a jungle-like garden. And I set up my mind to cut off weeds and shrubs, and I started to visualise the cultivation plan of the Prágai Backyard Garden.

Wednesday, May 23, 2012

4.

Vörösmarty Mihály, picture made by unknown author
Daydreaming perverts life. Is it true? I think it is a stupid sentence, and the poet, who they say the quote is from, has never written such a vulgar idea.
I started collecting quotes in 2009, in the United States. You can collect quotes for many reasons. School teachers usually pick up quotes to use them for teaching, or for using them to demonstrate their literacy. My reason is personal, and I was inspired by Chinese fortune cake.
It happened in Nashua, we went for a walk after diner, which was unusual there, as I understood later. As I experienced, most American people don't like walking at all, and there were no pavements in the town, except in downtown and around malls.
Anyway, Nashua people told us that Nashua was the most boring town of the world. Perhaps, because they experienced it from their cars.
As I was not accustomed to the constant chili wind, I soon began to feel cold, and we went into the closest place to drink something hot. It was a Chinese restaurant, where they didn't really understand why we wanted to drink only a tea and a coffee, and not to eat something. They were kind, and gave us fortune cake. I like this cake, because it makes you feel as if the quote which is in it is personally for you. Otherwise, I don't remember the quote I got at that time. But I remember well the one I found in a candy, Dove Promises. “If you can dream it, you can do it.”
At that very moment I summarized my experience about socialization and training of young people in my country. Schools and adults in our society make children forget their dreams and force them to forget daydreaming at all. That is why a lot of people don't even dare to use imagination and make plans about what he would like to be or to do. Hungarian schools have a poem of Mihály Vörösmarty in curriculum, which is a must to learn for every pupil. Two lines from it are often quoted. “Ábrándozás az élet megrontója, Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.” (A merengőhöz, 1843) “Daydreaming, which looks into painted skyes squintly, deteriorates/perverts life.” Adults teach children that these lines means that you will be unhappy if you daydream. But this is a sloppy interpretation of this text, and as such, it can merely teach young children that adults are unable to read a poem profusely. But an adult is an authority for a child here, and not a partner in most of the time. So if a child observes that there is a more precise meaning in these lines, he is usually punished.
Vörösmarty lived in our neighbor village in the 19th century. Anyway, he retired to the country from social life, because he was disappointed with Hungarian politicians. Most of his co-workers forgot even that he had ever been on Earth. Now they use his great poems to make young children hate literature and to drive this fact home: you have no future, and don't even dream about it.